Oakeshott és a XX. századi antiracionalizmus = Oakeshott and the antirationalism in the 20th century

Oakeshott életműve a szabadság és a hagyomány, a szkepticizmus és a nyugati hagyományba vetett bizalom, a konzervatív gondolkodás és a jelen élvezete összekapcsolásával írható le. Nem akart rendet minden áron. El tudta viselni a zűrzavart, és úgy gondolta a politikai gondolkodás egyik feladata az, hogy képessé tegye az embereket a kaotikus világ elfogadására és élvezetére. A kérdés Oakeshott kapcsolata a modernitáshoz és a posztmodernhez. Noha láthatóak közös elemek a posztmodern és a premodern gondolkodásban, nyilvánvaló eltérések is vannak. Az egyik bizonyosan, legalábbis Oakeshott esetében, a törvény uralma. És az autoritás szerepe. A politikai modernizmus igyekszik átalakítani a politikát manager tudománnyá, amely folytonosan harcolna a létezővel, mert tökéletlen, és egy utópikus, harmonikus végállapotra törekszik a nép átnevelése vagy manipulálása révén. Felismerte a modernitás ellentmondásait, de el akarta a kerülni a modernitás utópikus kísértését is (történelem vége). A modernitás ellentétekből áll, és ezek egyensúlyozzák ki. A modernista hiba, ha valaki az egyik szélsőséget választja. A feladat az ellentétek megőrzése és nem a megoldása. A conditio humana lényege az ellentétek egysége. A modern gondolkodás megpróbálta az ellentétek e bonyolult világát leegyszerűsíteni egy egyszerű alapelvre, egyetlen magyarázatra. E paradox felismerése határozza meg a konzervatív gondolkodót. A politika dilemmái végső soron a conditio humana dilemmái. Mindkettő örök. | Oakeshott’s work is a negotiation of freedom and tradition; “skepticism” and confidence in the resources of the Western tradition; conservatism and the celebration of the present. He were never engaged in an irritable search for order. He could accept confusion and he thought that one task of political and moral thinking is to make the people able and enjoy the chaotic world as it is. One aspect of this issue is his relation to modernism and postmodernism. Whilst one may see common points in the pre-modern and post-modern thinking, there are obvious differences, as well. One of them, at least in case of Oakeshott is rule of law and the role of authority. Modernism in politics means the continuous effort to transform politics into a managerial science that struggles against present as imperfect, and aiming an utopical, harmonious end state by means of re-education or managerial manipulation of people, based on hedonistic calculus. He realized the ambivalences within modernity, but he also was keen to avoid the modernist seduction of utopical hope. Modernity is divided yet balanced. Modernist political thought has tried to reduce this incongruous complex in modern order to a single principle, a single explanation. The core of human condition is a fusion of opposites. To realize this paradox of order defines the conservative thinker. The dilemmas of politics are ultimately dilemmas of the human condition

Thomas Molnar and the Conservatives in the US

Thomas Molnar, a Hungarian Catholic emigé, was a well known figure in the American conservative movement. In spite of the warm welcome of his works criticizing leftism, he stayed at the margin of this movement. Molnar never accepted the fusionism, he was critical concerning free market, and he openly refused many presuppositions of the Anglo-Saxon liberal democracy. He transported elements of the French Catholic conservative thinking into the US like the attraction to monarchical authority and hierarchy. For him the idea of time-tested tradition was hardly important, when he used the notion of tradition he referd to its perennialist meaning. The paper argues that his criticism of (political) modernity was form by the Pascendi dominici gregis

A kultúrpolitika és a modus vivendi esélye = The Cultural Politics and the Chance of Modus Vivendi

Noha a Kulturkampf a mai amerikai kulturális-politikai vitákra vonatkozik, hosszú története a 20. század elején kezdődött. De ma jóval élénkebb, mivel a politika érdeklődése a szocializmus összeomlása után egyre inkább a kulturális élet felé fordult. A kultúra a korábbi évszázadokban is tele volt vitákkal, de mára a kultúra lett a baloldali politikai gondolkodás és cselekvés fő területe. Ennek során átértelmezték a kultúra fogalmát, és a mai baloldali nyelvhasználatban a személyközi viszonyokra, értékekre és a nyelvre, azaz a mikropolitika világára vonatkozik. Másrészt, a jóléti állam válsága következményeként a konzervatívok fellázadtak a baloldali hegemónia ellen, és támogatásuk erősödött a szocializmus összeomlása után, amikor a baloldal egyre radikálisabb lett a „kultúra” területén, amivel bizonytalanságot és haragot váltott ki. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy ma a kultúrpolitika nem csupán a politika egy szelete, és a kulturális konfliktusok logikája miatt nem tűnik valószínűnek egy modus vivendi e konfliktusban